Bejelentkezés

Jelszóemlékeztető »»» Regisztráció »»»
Reg



Skandináv keresztrejtvény

Skandináv keresztrejtvény

Skandináv keresztrejtvény

Sikerét annak köszönheti, hogy fekete négyzet helyett ún. skandináv négyzetet tartalmaz, mely a szavak meghatározásait is rejti. Emiatt a meghatározások rövidek, tömörek. A skandináv négyzetből kiinduló nyilak jelzik, hogy egy meghatározás megfejtését milyen irányba kell beírni.

Mint minden típusnak, itt is vannak különböző nehézségi fokok, léteznek könnyebben és nehezebben megfejthető. Ezt a ábrában levő szavak és azok meghatározásai együttesen határozzák meg. Minden meghatározásra lehet írni kevésbé vagy jobban segítő meghatározást, ne higgyük, hogy pusztán a beírt szavak számítanak a nehézségben.

Fejtése

Célszerű a rövidebb szavak megfejtésével kezdeni. Ezek túlnyomórészt nem igényelnek tudást, gyakran felkiáltójeles meghatározásokkal vannak ellátva. A felkiáltójel azt jelenti, hogy a meghatározást vegyük szó szerint, pl. "IGEVÉG!" esetén a megfejtés – attól függően, hogy egy vagy kétbetűs a keresett szó – GE vagy E, hiszen az IGE szó ezekre a betűkre végződik. A – felkiváltójel nélküli – IGEVÉG meghatározás az előzővel ellentétben valóban az igevégződést jelenti, így a megfejtése IK, UL, stb. (tanul, hajlik, stb.) lehet .

Az így beírt szavak után már a hosszabb szavakkal is próbálkozhatunk, mert az addig beírt betűk segítségünkre lesznek. Ha van olyan szó, amit nem tudunk megfejteni, azt hagyjuk későbbre, amikor már több betűje ismert lesz.

Ha kellően ki van töltve a főmegfejtés sora(i), próbálkozhatunk annak még hiányzó betűinek kikövetkeztetésével is. Ezek a betűk szintén nagy segítség lehet a főmegfejtésre merőleges szavak megfejtséséhez.