Cím:
Szent Flórián
Típus:
Skandináv keresztrejtvény
Ismertető:
Közép-Európában a kereszten függő Jézus Krisztus után minden bizonnyal a legtöbb közterületi szobor Szent Flóriánt, a tűzoltók védőszentjét ábrázolja, de nagyon gyakori, hogy a vidéki tűzoltószertárak homlokzatát is Szent Flóriánt ábrázoló festménnyel látják el.1999 óta ünnepnapján, május 4-én tartják a tűzoltók világnapját. Szent Flórián élettörténete bizonyára sokak előtt ismert, ezért inkább néhány olyan érdekességet érdemes felsorolni, amelyek az újdonság erejével szolgálhatnak. Az Enns alig 254 kilométer hosszú Duna bal parti mellékfolyó. Alsó- és Felső-Ausztria határát alkotva, Enns városa mellett ömlik a Dunába. 304-ben ebbe a folyóba fojtották bele Flóriánt, a kiszolgált római katonatisztet a lauriacumi (a mai Lorch) hídnál. A magyar monda és mesevilág "Óperenciás-tengeren is túl" kifejezése innen származik: "ob der Enns", azaz „túl az Enns folyón” elmagyarosított változata.Flórián életéről ellentmondásos információk állnak rendelkezésre, pl. a születési helye is bizonytalan, két város áll versenyben a megtisztelő címért, Aelium Cetium, azaz St. Pölten, valamint Cannabiaca (Zeiselmauer), közel a pannoniai határt jelentő Bécshez. A Pallas lexikon szerint már keresztény családban született 240 környékén, míg mások azt állítják, hogy a katonáival együtt vette fel a kereszténységet felnőtt korában. Szentté avatásának dátuma nem ismert, mivel már a hivatalos szentté avatási eljárás kidolgozása előtt kanonizálták.A megfejtésben azokat a foglalkozásokat találjuk meg, amelyeknek szintén Szent Flórián a védőszentje. (bg)